Hírek
2022. Március 12. 10:04, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Újabb híd épül Magyarország és Szlovákia között

Újabb Ipoly-híd épül jövő év végéig Magyarország és Szlovákia között, az egyik oldalon Őrhalomnál, a másikon Ipolyvarbónál, ami megkönnyíti a határ menti közösségek életét és a gazdaság fejlesztése szempontjából is fontos
- jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Európai Unió társfinanszírozásával 2,3 milliárd forintból megvalósuló fejlesztés alapkőletételén kiemelte: "újabb fejezetet írunk bele a Magyarország és Szlovákia együttműködésének sikertörténetéről szóló könyvbe".
Beszédében aláhúzta, hogy a jelenlegi háborús helyzetben felértékelődik a nyugalom és a béke jelentősége, amiért szerinte mindkét fél sokat tett az elmúlt években. Ugyanis korábban komoly nehézségek gátolták a jó viszonyt, de megszületett az elhatározás, hogy közös sikertörténetek építésével megteremtik a kölcsönös bizalom alapját, így mára a kétoldalú kapcsolat nyugodt és kiegyensúlyozott - mondta.
Erre példaként hozta fel, hogy a kétoldalú kereskedelem tavaly, 27 százalékos növekedéssel, elérte a 13 milliárd eurót, és ezzel rekordot döntött. Ennek kapcsán kiemelte, hogy Szlovákia mára hazánk második legfontosabb kereskedelmi partnerévé és a magyar tőke egyik legfőbb célországává vált. Magyarországon pedig hétszáz szlovák tulajdonú cég több mint ötezer embernek ad munkát.
"Mi, magyarok és szlovákok a békében vagyunk érdekeltek, azt szeretnénk, ha ebben a térségben minél előbb béke lenne, és a magunk eszközeivel mindent meg is teszünk ennek érdekében" - szögezte le.
Szijjártó Péter a gáz- és elektromos hálózat összekötésére is kitért, amit rendkívül fontosnak nevezett az energiaellátás biztonsága szempontjából.
"Minél több összeköttetés jön létre, annál szorosabb kapcsolat van a két nemzet között, annál könnyebb az emberek élete, és annál inkább igaz, hogy a határ nem elválaszt, nem összeköt minket" - fogalmazott.
Elmondta: harmincöt helyen van közúti kapcsolat a két ország határán, ebből tizenkettő 2010 óta épült, és jelenleg is hat fontos fejlesztés zajlik, köztük immár három híd építése az Ipolyon. Emellett Nagyrozvágy és Nagygéres között útkapcsolat, Neszmélynél kompösszeköttetés jön létre, Dunakilitinél pedig gyalogos híd épül. A fejlesztések mindegyike lezárul jövő év végéig.
"Újabb lépést teszünk annak érdekében, hogy a két ország közötti jó politikai kapcsolatokat az emberek is élvezhessék a mindennapi életük során" - jelentette ki.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld
Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron
Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.
2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld
Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak
A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget