Városlista
2024. június 18, kedd - Levente

Hírek

2024. Június 14. 07:28, péntek | Sport
Forrás: MTI

Pascal Jansen a Ferencváros új vezetőedzője

Pascal Jansen a Ferencváros új vezetőedzője

Pascal Jansen lett a labdarúgó NB I-ben bajnok Ferencváros új vezetőedzője.

A zöld-fehérek csütörtökön jelentették be az 51 éves szakvezető érkezését, aki korábban a holland AZ Alkmaart irányította.

Amint az FTC honlapja jelezte: Jansen Londonban született, holland édesapja zenész, míg angol édesanyja énekesnő. A holland-angol kettős állampolgárságú tréner a hollandiai Zaandamban nőtt fel, és ott is kezdett el futballozni. Utánpótlás-karrierje során megfordult többek között az AZ Alkmaarnál, az Ajaxnál, a Haarlemnél és a Telstarnál is. Aktív pályafutásának egy térdsérülés vetett véget még azelőtt, hogy bemutatkozott volna a felnőttek között.

Jansen ezután edzőnek állt, 1993-től 1998-ig a Haarlem utánpótlás-trénere volt, majd Ázsiában próbált szerencsét, két szezonon keresztül az al-Dzsazira és az al-Vahda stábjában tevékenykedett. Ezt követően visszatért Hollandiába, ahol a Vitesse és a Sparta Rotterdam akadémiáján dolgozott. 2011-ben a Sparta Rotterdam első csapata mellett folytatta a munkát, segédedzőként. Két évvel később került a PSV-hez, ahol először az akadémián számítottak rá, az U19-es és az U21-es együttest egyaránt két-két évig irányította. 2017-től egy éven keresztül a PSV akadémiáját vezette, majd csatlakozott az AZ Alkmaarhoz. Itt egyből a felnőttek mellé került, először két évig segédedzőként, majd 2020 decemberében kinevezték vezetőedzőnek, ezt a posztot 2024 januárjáig töltötte be.

Irányítása alatt a csapat egy bronzérem mellett egyszer a negyedik, egyszer pedig az ötödik helyen végzett a holland bajnokságban. A nemzetközi porondon mindhárom alkalommal a Konferencia-ligában dirigálta a piros-fehéreket, a legutóbbi szezonban nem sikerült továbbjutnia a csoportból, 2022-ben a nyolcaddöntőig jutott vele a csapat, tavaly pedig egészen az elődöntőig juttatta az Alkmaart.

Az FTC új vezetőedzője másfél éven keresztül együtt dolgozott a válogatott Kerkez Milossal, így nem teljesen ismeretlen számára a magyar futball.

"Hosszú folyamat végén esett Jansenre a választásunk, sokakkal találkoztunk arról a listáról, amin az elérhető, karakterükben a Ferencvároshoz illő edzők szerepelnek" - mondta az M1 aktuális csatornának Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

A sportvezető kiemelte, Jansen rendkívül felkészült, de más jellegű tréner, mint akik az utóbbi időben a magyar bajnoknál dolgoztak, ugyanis neki nincs nagy játékosmúltja, már fiatalon elkezdte magát edzőnek képezni.

"Végigjárta a ranglétrát, komoly helyekről voltak más ajánlatai, és mivel Angliában született, a holland és angol iskola is jelen van nála. Aki látta az Alkmaart, tudja, hogy látványos támadójátékot játszottak" - mondta Orosz Pál.

A vezérigazgató kiemelte, az összes jelölt, akivel tárgyaltak, felkészülten érkezett, képben voltak, mi a Ferencváros és milyen a játékoskeret.

"Jansennek nyugodt, erőt sugárzó személyisége van, megfelelően fogja tudni kezelni az edzői pozíciót. Hiszünk abban, hogy szép eredményeket fogunk vele elérni" - fogalmazott a sportvezető, aki a játékoskeret kapcsán arról beszélt, "nagy mozgásokra nem kell számítani" , mert bár az új vezetőedzőnek ennek kialakítása kapcsán "van beleszólása", Jansen alapvetően kész keretet kap.

A célokról szólva kiemelte, azok nem változtak: a magyar aranyérmek mellett szeretnének valamelyik európai kupasorozat, és "nem feltétlenül a Konferencia-liga" csoportkörében szerepelni. "Reméljük, sikerülni fog a Bajnokok Ligája, ha nem, akkor az Európa-liga" - zárta Orosz.

A Fradi a BL-selejtező második fordulójában mutatkozik be július 23-24-én és 30-31-én, a sorsolás jövő szerdán lesz.

Azt május 16-án jelentették be, hogy a szerb Dejan Stankovic távozik a magyar bajnok, Magyar Kupa-ezüstérmes Ferencvárostól, és az orosz Szpartak Moszkvánál folytatja.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 18. 12:00, kedd | Sport

A németek elleni pontszerzéssel saját kezében maradna a magyarok sorsa

A Svájctól elszenvedett 3-1-es vereséget követően a magyar labdarúgó-válogatottnak szerdán a házigazda németek ellen bravúros pontszerzésre van szüksége ahhoz, hogy teljesen a saját kezében maradjon a sorsa az Európa-bajnokságon.

2024. Június 18. 08:24, kedd | Sport

Öngóllal nyertek a franciák, Mbappé orra eltört

A francia labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte Ausztriát a németországi Európa-bajnokság csoportkörének hétfői játéknapján.

2024. Június 18. 08:20, kedd | Sport

Szlovák bravúrgyőzelem a belgák ellen

A szlovák válogatott a torna eddigi legnagyobb meglepetését szolgáltatva 1-0-ra legyőzte az esélyesebb belga csapatot hétfőn Frankfurtban a németországi labdarúgó Európa-bajnokság E csoportjának első fordulójában.

2024. Június 17. 08:35, hétfő | Sport

EURO-2024 - Eriksen gólja csak egy pontot ért Dániának a nagyot hajrázó szlovénok ellen

A szlovén és a dán válogatott 1-1-es döntetlent játszott a németországi labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának vasárnapi nyitómérkőzésén.