Városlista
2024. július 9, kedd - Lukrécia

Hírek

2018. Szeptember 05. 07:31, szerda | Bulvár
Forrás: infovárosok

Locarnóban debütált magyar film a mozikban - VIDEÓVAL

Locarnóban debütált magyar film a mozikban - VIDEÓVAL

Nemzetközileg is elismert magyar filmmel bővül szeptember 6-tól a mozik kínálata. Kenyeres Bálint Tegnap című alkotását Szentendrén, Pécsett, Szegeden, Jászberényben, Miskolcon, Szolnokon és Békéscsabán is bemutatják.

A filmet igen viszontagságos úton, nem egyszer életveszélyes körülmények között forgatták le Marokkóban.

Kenyeres Bálint már rövidfilmjeivel is jelentős sikereket ért el: a Zárás Velencében, a Before Dawn Cannes-ban versenyzett, s később elnyerte az Európai Filmakadémia díját, A repülés története pedig szintén Cannes-ban debütált. A rendező első nagyjátékfilmje, a Tegnap 11 év kihagyás után tudott magyar filmként bekerülni a Locarnói Filmfesztivál versenyprogramjába, ahol bár a fesztivál fődíját nem nyerte el, kivívta a szakmai zsűri elismerését. A forgatókönyv már évekkel korábban, 2011-ben elnyerte az Atelier-díjat Cannes-ban, mint legjobb, megvalósítás előtti forgatókönyv.

A Tegnap története során Victor Ganz, egy 50-es éveiben járó építési vállalkozó 20 év után tér vissza fiatalsága egyik ikonikus helyszínére, ahol egyre inkább elmélyül le nem zárt múltja útvesztőiben. A 34 nap alatt Marokkóban forgatott filmet egyszereplős “szerelmi történet”-ként is emlegetik. A cselekmény legnagyobb rejtélyének forrása mégsem a főhős számára idegen közeg, hanem a főszereplő maga. “Nem a hosszú árnyakban és a sötét sarkokban kell keresni a megoldást, hanem a főszereplőben magában, és abban, ahogy a megbízhatatlan elbeszélőnkön keresztül kibomlik ez a történet” - mondta Kenyeres Bálint.

A film főszerepében Vlad Ivanovot láthatjuk, aki a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmben nyújtott alakításáért 2007-ben Arany Pálma díjban részesült a Cannes-i Filmfesztiválon. Az alkotásban feltűnik még Féodor Atkine, Djemel Barek, a Visszafordíthatatlanból ismert Joe Prestia, valamint a Szabó István Édes Emma, drága Böbe című filmjében is megjelenő Johana ter Steege.

Címkék: film, mozi, tegnap

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 08. 07:59, hétfő | Bulvár

Levelet kaptak Orbán Viktortól az érettségizők

Levelet kaptak Orbán Viktortól az érettségizők, amelyben a miniszterelnök gratulált jól megérdemelt bizonyítványukhoz és hangsúlyozta, Magyarország számít a fiatalokra - írta a Magyar Nemzet online (MNO) vasárnap.

2024. Július 05. 09:19, péntek | Bulvár

Éjszakánként bejár egy medve a marosvásárhelyi állatkertbe - Videó

A medve nem játék, egy őzet el is ejtett.

2024. Július 05. 08:03, péntek | Bulvár

Melegben és a nagy sportesemények idején isszuk csak igazán a sört

Bár a nagy sportesemények átmenetileg pozitív hatást gyakorolnak a sörfogyasztás alakulására, idén is az időjárás fogja eldönteni, hogy a tavalyi 10 százalékos visszaesést követően idén korrigálhat-e a sörpiac

2024. Július 04. 08:02, csütörtök | Bulvár

Elstartolt a Balaton Sound

Két nagyszínpaddal, féltucat zenei helyszínnel várja a fesztiválozókat a Balaton Sound szerdától négy napon át Zamárdiban.