Hírek
2016. Április 17. 10:06, vasárnap |
Sport
Forrás: mti
Kínai Nagydíj - Rosberg Sanghajban is nyert
A szezon első két futamán győztes Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, ezzel növelte előnyét az összetett pontversenyben.
A 30 éves versenyzőnek ez volt pályafutása 17. futamgyőzelme, és - az elmúlt idényt is beleszámítva - sorozatban hatodik alkalommal intették le elsőként. Rosberg 2012 után másodszor nyert Kínában.
A második helyen a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája ért célba, míg a harmadik Danyiil Kvjat, a Red Bull orosz versenyzője lett.
Nico Rosberg előnye már 36 pont az összetettben vb-címvédő csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben.
A rajtnál a második helyről startoló Daniel Ricciardo (Red Bull) azonnal megelőzte Rosberget, közben a két Ferrari, Vettel és Kimi Räikkönen autója az első kanyarban összeért. Az ütközésben a finn pilóta autójának első szárnya megsérült. Ugyanígy járt a mezőny végéről rajtoló Hamilton is, így mindkettejüknek a boxba kellett hajtania az első kör végén.
A harmadik körben Rosberg az élre állt, miután Ricciardo defektet kapott. A pályára került törmelékek eltakarításának idejére a versenybírók beküldték a biztonsági autót, aminek nyomán jelentősen összekeveredett a mezőny.
Nico Rosberg biztosan őrizte a vezető pozíciót, így az első helyért nem, de a többi helyért végig nagy csata folyt. A vb két hét múlva, az oroszországi Szocsiban folytatódik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport
Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban
Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.
2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.
2026. Július 20. 07:36, hétfő | Sport
Vb-2026 - Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
