Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2012. December 26. 16:07, szerda | Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Így ünnepeltek Betlehemben

Így ünnepeltek Betlehemben

Megünnepelték a karácsonyt kedden Jézus szülőhelyén, a ciszjordániai Betlehemben, valamint Ázsia és Afrika számos országában is - nem mindenütt kedvező fogadtatással. Karácsony estéjén 15 ezren látogattak el Betlehembe, 20 százalékkal többen, mint tavaly. Nigéria északi részén fegyveresek megtámadtak egy falusi templomot az éjféli mise idején.

Zarándokok és helyiek gyűltek össze a betlehemi Születés templomában és körülötte, azon a helyen, ahol a hagyomány szerint Jézus született. Gyertyák világították meg a szent helyet, és imák hangja töltötte be a zsúfolt termeket. A borús ég és a hideg szél sem szegte kedvét a híveknek, akik ünnepi öltözetben vagy hazájuk népviseletében jöttek ünnepelni a bibliai városba. Harangok zúgtak, és az emberek hosszú sorokban vártak a negyedik századi templomegyüttes belsejében arra, hogy láthassák a barlangot, Jézusnak a tradíció szerinti szülőhelyét.

A barlangra épült templom nem volt képes befogadni mindazokat a híveket, akik odabenn szerették volna hallani a karácsonyi misét. A téren kint rekedt százaknak hangosbeszélő közvetítette az ünnepi szavakat. Rula Majaa, a palesztin idegenforgalmi minisztérium egyik tisztségviselője azt jósolta, hogy a keddi napon tízezren látogatnak el Betlehembe, s közölte, hogy karácsony estéjén 15 ezren voltak ott, 20 százalékkal többen, mint tavaly. A jelentős növekedést annak is tulajdonította, hogy a Születés temploma idén felkerült az UNESCO világörökségi listájára. A látogatók számát izraeli keresztények - arabok és mások - is gyarapították.

Az iraki főváros, Bagdad Miasszonyunk-temploma több mint két év után nyitott ki újra, s több száz hívő imádkozott ott a békéért, miközben a felekezetek közti feszültségek továbbra is erősek az országban. 2010. október 31-én, vasárnap az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki szárnya hajtott végre merényletet a templom ellen: a támadók az esti mise idején megrohamozták a templomot, s 53 embert megöltek, több mint hetvenet pedig megsebesítettek.

A keresztények a világ számos pontján vannak üldöztetésnek kitéve, így Afrikában is. Nigéria északi részén fegyveresek megtámadtak egy falusi templomot az éjféli mise idején, megölték a papot és öt hívőt, majd a templomot felgyújtották. A Boko Haram iszlamista szekta rettegésben tartja a keresztényeket, nem csak az ünnepek idején.

Alapos okuk van az aggodalomra Egyiptomban a koptoknak az iszlamisták hatalmának növekedésével. Mali iszlamisták uralta északi részén és Szudánban sem veszélytelen dolog kereszténynek lenni.

Ázsia számos országában is üldözik a kereszténységet. Pakisztánban e vallás hívei istenkáromlási ügyek kárvallottai lehetnek, de Indiától Indonéziáig, Kínától az öbölmonarchiákig is sok esetben éri hátrányos megkülönböztetés és fenyegetés őket. Az indonéz főváros, Djakarta közelében több mint 200 muzulmán dobált meg záptojással protestánsokat, mert karácsonyi misét akartak tartani egy olyan telken, ahol templomuk építését tervezik.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld

Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez

Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.

2024. Május 09. 06:00, csütörtök | Külföld

Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal

Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén

2024. Május 08. 10:18, szerda | Külföld

A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát

Egy, a fehérorosz határon át illegálisan Lengyelországba belépő orosz katonát tartóztatott fel a lengyel határőrség.

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni