Városlista
2025. október 22, szerda - Előd

Hírek

2017. Március 18. 11:38, szombat | Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:

Hillary Clinton visszatérne a közéletbe

Hillary Clinton visszatérne a közéletbe

Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt tavalyi elnökjelöltje visszatérne a közéletbe.

Erről ő maga nyilatkozott a pennsylvaniai Scrantonban, néhai édesapja szülővárosában az Ír Nők Társaságának Szent Patrik napi összejövetelén.

A legutóbbi elnökválasztás demokrata jelöltje a többi között azt fejtegette, hogy "olyan vagyok, mint mostanság sok barátom: nehezemre esik a híreket nézni". Majd arra sürgette a szerinte megosztott amerikaiakat, hogy fogjanak össze, dolgozzanak együtt a problémák megoldásán. Saját magát állította példának: úgy vélte, hogy ő is ezt tette, amikor first ladyként női vezetőkkel találkozott és az észak-írországi béke megteremtésén munkálkodtak. A megosztottságon azonban szerinte csakis a polgárok lehetnek úrrá, s korántsem a washingtoni elit.

"Készen állok rá, hogy kijöjjek az erdőből" - fogalmazott Clinton, utalva arra az amerikai sajtót bejárt fotóra, amely a Chappaqua melletti erdőben magányosan sétálva mutatta őt, alig két nappal a választási veresége után. A Clinton-házaspárnak a New York államban fekvő Chappaquában van villája.

Amerikai sajtóhírek szerint a pénteken este Scrantonban elmondott beszéd csak az első volt Clinton közeljövőben várható közszerepléseinek sorában. A volt elnökjelölt tartja májusban az évzáró beszédet egykori főiskoláján, a massachusettsi Wellesley-ben, s közben könyvet is ír, amelyben - hírek szerint - kitér választási vereségére is.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 22. 07:00, szerda | Külföld

Elmaradhat a budapesti békecsúcs

Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően.

2025. Október 21. 07:26, kedd | Külföld

Uniós biztos: Európának most végleg le kell állítania az orosz gáz vásárlását

Most \"el kell jutnunk oda, hogy Európában végre teljesen leállítsuk az orosz gáz vásárlását\" - jelentette ki Dan Jorgensen, az energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Luxembourgban.

2025. Október 20. 08:04, hétfő | Külföld

Volodimir Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyinnal

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.

2025. Október 19. 09:01, vasárnap | Külföld

Donald Trump és politikája ellen tüntettek az Egyesült Államok számos nagyvárosában

Donald Trump elnök és politikája elleni tiltakozásul összehangolt tüntetéseket tartottak az Egyesült Államok számos nagyvárosában szombaton.