Hírek
2018. Március 06. 14:51, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Hét gyereket erőszakolhatott meg egy pedofil francia rendőr
Legalább hét gyerek ellen elkövetett nemi erőszak és szexuális bántalmazás gyanújával eljárás indult egy 32 éves francia rendőr ellen, akit eredetileg egy másik ügyben egy ismerőse jelentett fel
- erősítették meg igazságügyi források kedden a Le Parisien című napilap értesülését.
A versailles-i ügyészség közleménye szerint a férfit, akit őrizetbe vettek, gyermekpornográfiai felvételek közzétételével is gyanúsítják.
A Párizshoz közeli Mantes-la-Jolie településen élő és Nanterre-ben dolgozó rendőrt azzal vádolják, hogy megerőszakolt és szexuálisan bántalmazott "legalább hét, 2 és 8 év közötti gyereket 2012 és 2018 között".
A sértettek a rendőr környezetében élők, a barátai gyerekei és az unokahúgai.
A rendőrt szombaton tartóztatták le a dél-franciaországi Pirenusokban található Orleix településen, miután egy korábban előállított férfi, akivel az interneten gyermekpornográfiai képeket cserélt, a kihallgatásán beszélt róla.
A nyomozók közel négyszáz fotót és általa rögzített videófelvételeket találtak a rendőrnél, amelyeket a mobiltelefonjával készített.
Kihallgatásán a rendőr elismerte a bántalmazásokat, de tagadta, hogy megerőszakolta a gyerekeket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 07:13, kedd | Külföld
Ukrajna háború – Kreml: az orosz elnöknek jelentést tettek Pokrovszk és Vovcsanszk elfoglalásáról
2025. November 29. 09:19, szombat | Külföld
Benyújtotta lemondását Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője
Benyújtotta lemondását Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteki videóüzenetében.
2025. November 29. 09:17, szombat | Külföld
Az Airbus visszahívott hatezer repülőgépet sürgős szoftvercserére
2025. November 26. 07:23, szerda | Külföld
Donald Trump: közel került a megállapodás az ukrajnai háborúról
Donald Trump szerint közel került a megállapodás az ukrajnai háborúról - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt kedden.
