Hírek
2012. Április 08. 14:11, vasárnap |
Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online
Formula-1: két héttel a Bahreini GP előtt is bizonytalan a helyzet
Két héttel a Bahreini Nagydíj előtt sem biztos még, hogy megtartják az idény negyedik futamát Bahreinben. Sőt, már olyanok is a szigetország viadala ellen beszélnek, akik eddig azt mondták, menni kellene.
Damon Hill korábbi F1-es világbajnok januárban a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) képviseletében járt Bahreinben, és akkor úgy fogalmazott, látványosan javult a helyzet, így a futamot gond nélkül meg lehet tartani. Épp ezért ért mindenkit kisebbfajta sokként, amikor a napokban hirtelen megváltoztatta véleményét.
„A helyzet azóta más lett – fogalmazott a brit. – A tüntetések nemhogy csillapodtak volna, de még szervezettebbek és indulatosabbak lettek. Aggasztóak a körülmények. Bár dicsérendő hozzáállás, hogy a versenyt az egységes Bahrein eszméjével próbálják meghirdetni, lehet, hogy ez már túlmutat az F1 hatáskörén. Én csak annyit mondok, kezeljük óvatosan a kérdést.″
Hasonló álláspontra helyezkedett Richard Burden brit munkáspárti képviselő, aki korábban a sportminisztérium motorsportért felelős tanácsadójaként dolgozott.
„Damon Hillnek igaza van, amikor arra kéri a szövetséget, gondolja át a Bahreini Nagydíj megrendezését. Ezt olyan személyként mondom, aki konyít a motorsporthoz, képviselőként pedig nagy érdeklődéssel figyeli a közel-keleti térséget. Tavaly február óta negyvenöt ember halt meg Bahrein utcáin, a legutóbbi áldozatot a múlt héten lőtték le. Abban a környezetben, amelyben minőségi és fenntartható reformokat hajtanak végre, a nagydíj pozitív hatással lehetne a bahreini egységre, most azonban nem ez a helyzet.″
Nemrég olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség már a verseny törléséről szóló sajtóközleményt írja, és csütörtökig ad haladékot a bahreinieknek arra, hogy garanciát vállaljanak az oda utazók biztonságára, különben hivatalos lesz a közleménye. A csapatok az FIA-ra bízzák a döntést, a csapatok és a pilóták bíznak a szervezetben – leszámítva Timo Glockot, aki hetek óta azt hajtogatja, nem érti, miért van még mindig a versenynaptárban a futam. Bernie Ecclestone, az F1 gazdasági vezetője ugyanakkor ragaszkodik a Bahreini Nagydíjhoz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 14. 07:51, hétfő | Sport
Premier League - Újabb győzelmével a bajnoki cím kapujában a Liverpool
Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 2-1-re nyert otthon a West Ham United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Sport
Férfi kézilabda MK - Nyolcadik alkalommal kupagyőztes a Szeged
A Szeged nyolcadik alkalommal nyerte meg a férfi kézilabda Magyar Kupát, mivel 31-30-ra legyőzte a négyes döntőre címvédőként érkezett Veszprémet vasárnap a tatabányai döntőben.
2025. Április 13. 11:11, vasárnap | Sport
Labdarúgó NB I - Kétgólos FTC-győzelem Zalaegerszegen
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati játéknapján, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. Április 12. 07:44, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Az MTK legyőzésével beállította klubrekordját a Paks
A Magyar Kupa-címvédő Paksi FC 2-1-re nyert az MTK otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 27. forduló pénteki játéknapján.