Városlista
2026. július 21, kedd - Dániel

Hírek

2021. Június 30. 09:46, szerda | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Féleredmény!

Féleredmény!

Nem egészen azt hozta a Mecsek Rallye, amit a csapat várt.

A Turán-Bagaméri páros sajnos ismét kiesett, így egyre távolabbra kerül a bajnoki címtől. A Klausz-Csányi páros, bár ismét előrelépést vártunk tőlük, ezúttal az 5. helyen végzett, amivel azonban nagyon jól, a 4. helyen állnak a bajnokságban.

Várkonyi Szabolcs csapatvezető:
Klausz Kristóf sokat szenvedett a gumikkal mindkét nap. Első nap intermédiával ment, de az eső kellett volna, másnap pedig a kemény gumikat nem bírta megfelelő tapadásra bírni, így nem tudta azt hozni, amit mindannyian szerettünk volna. Aztán a közepes gumikon tudott gyorsulni, bár az sem volt ideális választás a melegben a tempós gyorsokon, nagyon sokat csúszkáltak. Ennek fényében elfogadható az 5. hely, főleg, mivel ezekkel a pontokkal nem hivatalosan a 4. helyen állnak a bajnokságban, ráadásul most következik a kedvenc murvás versenyük, amin már tudtak nyerni is, így most egy új fejlesztésű autóval úgy gondolom, hogy lesz esélye a győzelemért is küzdeni a Veszprém Rallye-n.

Sajnos Friciék ismét kiestek, így távol a bajnoki cím. Az első napi kisebb hiba után elkezdtek felzárkózni és az utolsó körre elérhetővé vált a 3. hely is. Az utolsó előtti gyorson azonban beestek és nem tudták folytatni, illetve befejezni a versenyt. Nagy kár, mert még volt esély a bajnoki címre, így azonban nagyon távolinak tűnik. Bár fordulhat a szerencse, főleg, hogy Frici is imád murván versenyezni, ahol nagyon gyors is, remélem, ezt a tempóját most már tényleg egy futamgyőzelemre tudja váltani Veszprémben, így akár mindkét támogatott versenyzőnk a dobogón lehet ott, amiben én személy szerint nagyon reménykedek.

Köszönjük partnereinknek a támogatását:
Multifilm SFX kft, CS-Process Kft, Sun&Fun Holidays , Hetech Trend Kft, VPT Caravan, Autóflex Kft, Krisped Kft, Multiprogres B.R. Kft, All4office kft, Droidx Kft, Sütödetech Kft, Airvent Zrt, ZFW Hortiservice Kft, Villumen Kft, Aqua-Start Kft, Copy and More kft. , CATA, FALMEC, RIWAX , HOGE

Címkék: autósport, rally

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport

El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra

Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.

2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport

Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban

Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.

2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport

Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.

2026. Július 20. 07:36, hétfő | Sport

Vb-2026 - Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.