Hírek
2022. Február 09. 06:00, szerda |
Belföld
Forrás: MTI/MTI/Illyés Tibor
Februárban elkészül nyomvonaljavaslat a V0 hiányzó szakaszára
Februárban elkészül az a javaslat, amely alapján dönteni lehet a V0 vasútvonal Kecskemét és Székesfehérvár közötti nyomvonaláról - jelentette be kedden Budapesten az innovációs és technológiai miniszter.
Palkovics László közölte, hogy gazdasági és környezeti szempontokat egyaránt figyelembe vesznek a vonalszakasz kijelölésekor. A döntés a lehető leggyorsabb lesz, így a beruházás már azt megelőzően elkezdődhet, hogy a Déli körvasút fejlesztési munkálatai véget érnének. Az orosz vasútépítői részvételről nemzetközi tender kiírásával születhet döntés - tette hozzá. A miniszter a projekt legfontosabb eredményeként említette, hogy a ferencvárosi pályaudvarra érkező tehervonatok száma jelentősen csökken, ezzel együtt eltűnik a Budapesten áthaladó teherforgalom túlnyomó része. A Déli körvasút közelében élőknek az is kedvez, hogy a szakasz fejlesztésével jelentősen csökken a vonatok okozta zajterhelés, élhetőbbé és zöldebbé válnak a körülötte megújuló városrészek.
A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a környezeti szempontokat hangsúlyozta a sajtótájékoztatón. Homolya Róbert szerint vasúti fejlesztések nélkül a klímacélok nem teljesülhetnek, hiszen ez a leginkább környezetbarát utazási és szállítási megoldás, a közlekedés okozta környezeti terhelésnek csekély hányadáért felelős.
Korszerűsítésekre azért is szükség van, mert a magyar vasúti hálózat túlzottan fővárosközpontú, csaknem minden második tehervonat áthalad Budapesten, a szűkös áteresztőképesség az egyik legnagyobb akadály a további fejlődés előtt - hangsúlyozta. A vasúttársaság vezetője emiatt kiemelt jelentőségűnek tekinti a V0 megépítését, és azt ígérte, hogy a Déli körvasút korszerűsítésekor mindenben tekintettel lesznek a környéken élőkre.
Újbuda országgyűlési képviselője és képviselőjelöltje szerint a V0 mielőbbi megépítése a helyieknek a legfontosabb, hiszen a fővárost érintő vasúti teherforgalom jelentős része ezen a városrészen halad át. Simicskó István (KDNP) a sajtótájékoztatón azt kérte a kormánytól, hogy az itt élők számára legkedvezőbb megoldást valósítsa meg a vasúti fejlesztésekkel. Reményei szerint az önkormányzattal és az újbudaiakkal egyeztetve mindenki számára a legkedvezőbb eredményekkel érhetnek véget a korszerűsítések. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) január végi közleményében a Záhonyt Győrrel és Sopronnal összekötő V0 vasútvonal fejlesztését a magyar-orosz együttműködés ígéretes lehetőségeként említették. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ezt megelőzően videokonferencián egyeztetett az orosz közlekedési tárca vezetőjével.
A budapesti Déli körvasút fejlesztése már elkezdődött, a korszerűsítés a honlapján olvasható összefoglaló szerint fellendíti a városon belüli, valamint a Budapest körüli vonzáskörzetek vasúti személyforgalmát. A Déli körvasút jelenleg az ország legkritikusabb vasúti szűk keresztmetszete, ahol a személyszállító járatok sűrítése csak a pályakapacitás bővítésével oldható meg a projekt honlapja szerint.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné
2024. Szeptember 20. 07:42, péntek | Belföld
Orbán Viktor: növelni kellett az árvízvédelmi készültség alá vont területek hosszát
Az ország a helyzet komolysága ellenére is biztonságban van, sem eszközben, sem élőerőhiányban nem szenved az árvíz elleni védekezésben - jelentette ki a miniszterelnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:41, péntek | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: mindenütt megfeszített munka folyik
Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket