Hírek
2016. November 14. 08:27, hétfő |
Helyi
Forrás: TMÖ, fotó: Ótos Réka
Értékhangolóval készülnek a vetélkedőre

Kincses Tolna Megye címmel szervez értékvetélkedőt középiskolás és felső tagozatos diákok számára a Tolna Megyei Önkormányzat az elkövetkező hetekben, hónapokban
- derült ki Ribányi József, a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke, és dr. Say István megyei értéktár bizottsági elnök közös, pénteki sajtótájékoztatóján. A megye három millió forint pályázati támogatást nyert az agrártárcától, hogy a nemzeti értékeket, hungarikumokat vetélkedők keretében népszerűsítse a fiatalok körében. November 15-16-án a Kölesdi Kismegyeházán ún. „értékhangolóval” veszi kezdetét a versenyre való felkészülés.
Az első napon általános iskolások, a második alkalommal középiskolás tanulók vesznek részt a kölesdi programon. A felkészülés helyszíne két okból is fontos: egyrészt, a Kismegyeháza szerepel a megyei értéktárban, másrészt pedig a helyi közéleti egyesület működik közre a szervezésben.
A vetélkedőre jelentkezett összesen 21 csapat a megye különböző településeiről érkezik Kölesdre, ahol a hungarikum mozgalom és az értékgyűjtés nem csak előadások, hanem koncert és kreatív foglalkozások útján kerülnek a középpontba.
Az értékhangoló után kerül sor az elődöntőre. A csapatoknak a téli szünetig lesz lehetőségük megoldani azt a tesztsort, amely november 17-én a Tolna Megyei Értéktár (www.kincsestolnamegye.hu) és a Tolna Megyei Önkormányzat (www.tolnamegye.hu) honlapjain kerül közzétételre. Emellett egy kiválasztott értéket is be kell mutatniuk.
2017. január 18-19-én a Tamási Művelődési Központban zajlik majd a döntő. A pályázati kiírás szerinti a négy fős csapatok közül minden megye kategóriánként egy-egy csapatot juttat majd az országos döntőbe.
Dr. Say István örömmel jelentette be: Tolna megyében már 52 településen működik értéktár, és körülbelül 350 érték szerepel a megyei listán. Ebből is látszik, hogy az értékgyűjtő munka jó úton jár, de még van munka bőven, amelyre akár a vetélkedő is felhívhatja a figyelmet.
A szelektív hulladékgyűjtés manapság minden fiatal számára evidens, miért ne lehetne az értékőrzés is az – tette fel a kérdést az elnök.
Ribányi József szerint a helyi közösségek értékeire kell építeni a turisztikát, és megfelelő fejlesztésekkel komolyabb gazdasági sikereket is el lehet érni, ami a fiatalok helyben maradását, a foglalkoztatást és a vidéki életet segítené.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Április 19. 08:34, szombat | Sport
Férfi kézilabda NB I - A Veszprém otthon három góllal nyert a Szeged ellen
A címvédő Veszprém házigazdaként 36-33-ra nyert a Magyar Kupa-győztes Szeged ellen a férfi kézilabda NB I péntek esti rangadóján, ezzel matematikailag is biztossá tette helyét a döntőben.
2025. Április 19. 08:33, szombat | Bulvár
Humanoid robotokat is indítottak a pekingi félmaratonon
Huszonegy humanoid robotot is indítottak bemutatóként a több mint tízezer résztvevő mellett a szombaton Pekingben megrendezett félmaratonon. Ez volt az első alkalom, hogy robotokat is próbára tettek a 21 kilométeres távon.
2025. Április 19. 08:32, szombat | Külföld
Trump arról beszélt, hogy fel is hagyhat USA az ukrajnai béketörekvéseivel
Trump: az Egyesült Államok felhagyhat az ukrajnai béketörekvéssel, ám jelenleg lát \"lelkesedést\" a háború lezárására