Hírek
2011. December 14. 07:20, szerda |
Belföld
Forrás: mno.hu
Elrettentő erejű kamerák

Egyre több településen helyeznek üzembe térfigyelő kamerákat, ezzel próbálják csökkenteni a közterületi bűnözést.
Az országban található kamerarendszerek negyedét a WBS Rendszerház Kft. üzemelteti. Az információk a rendőrségre futnak be – írja a szerdai Magyar Nemzet.
Nagy Norbert, aki a WBS Rendszerház Kft. vezetője és a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének EU-nagykövete elmondta, hogy a kamerarendszernek köszönhetően az elkövetett bűncselekmények száma mindenütt jelentősen csökkent. Például Baja főterén 2007 óta egyetlen autót sem törtek fel. A kamerarendszernek pedig órási elrettentő ereje van. A Kft. kifejlesztett egy automata robotrendszert, amely rendszámok felismerésére és mozgások analizálására képes, ennek köszönhetően nincs rá szükség, hogy emberek figyeljék a felvételeket.
Szentendrén 2010 óta harminckét kamera működik. Dietz Ferenc, a város polgármestere a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy amióta működnek a térfigyelők, lényegében megszűnt a bűnözés azokon a területeken, amelyeket megfigyelés alatt tudnak tartani. Ha pedig mégis elkövetnek egy-egy szabálysértést vagy bűncselekményt, akkor a tetteseket a legtöbb esetben elfogják.
Zalakaroson elavult a térfigyelő kamerarendszer, ezért a közelmúltban a felújításra pályázatot írt ki a helyi önkormányzat, amelyet a tenderen győztes cég el is végzett. A rendszert a napokban indítják újra. „A korábbi példák is azt mutatják, hogy a térfigyelő kamera az egyik leghatékonyabb bűnmegelőzési eszköz, de egy elkövetett bűncselekmény rekonstruálásában és a tettesek azonosításában is komoly szerepe lehet” – mutatott rá Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere. Novák Ferenc kitért arra, hogy a közbiztonság javítására „vak kamerákat” is bevetnek, amelyek nem készítenek felvételt, de a bűnözők nem tudják, hogy melyik szerkezet működik, és melyik nem.
„Az elemzések alapján megállapítható,hogy az erőszakos, garázda jellegű, valamint a lakosságot leginkább irritáló, közterületi vagyon elleni bűncselekmények a kamerákkal védett területekről kiszorultak” – jegyezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
A térfigyelő rendszerek nemcsak a bűnmegelőzési célokat szolgálják, hanem hatékonyan vehetők igénybe közrend elleni, valamint közlekedési szabálysértések megelőzésére, felderítésére. A rendszerek kiépítése különösen indokolt lehet a turisztikai idényben jelentősen érintett térségek területén a közrend és a közlekedésbiztonság megerősítésében – olvasható a szerdai Magyar Nemzetben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 07:42, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter: új repülésfejlesztési központot hoz létre Magyarországon a Gripeneket gyártó Saab-csoport
2025. Április 17. 07:40, csütörtök | Belföld
Mávinform: húsvétkor többletkapacitással működik a MÁV-csoport
A húsvéti ünnepek alatt jármű többletkapacitással működnek a MÁV-csoport szolgáltatásai mindenhol ahol szükséges - tájékoztatta a Mávinform szerdán az MTI-t.
2025. Április 17. 07:36, csütörtök | Belföld
Magyarországon vizsgálódik a LIBE küldöttség
Az uniós értékek helyzetével kapcsolatos témákat vizsgált az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) öttagú küldöttsége három napon át Budapesten.
2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát
Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok