Hírek
2014. Október 07. 13:39, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Csoportosan elkövetett garázdaság miatt nyomoznak a Felsőzsolcán történtek ügyében
Csoportosan elkövetett garázdaság és más bűncselekmény gyanúja miatt indított büntetőeljárást a miskolci rendőrkapitányság a Felsőzsolcán hétfőn történtek miatt. A borsodi településen, miután egy autó elsodort egy kétéves kisfiút - aki könnyebben sérült -, hozzátartozók megtámadták a jármű két utasát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája az MTI-vel kedden azt közölte: az eddig beszerzett adatok alapján az eljárásban a nyomozók két helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként. "Az ügyben további nyomozási cselekmények várhatók. A településen a rendőrség a szükséges ideig folyamatos, megerősített rendőri jelenlétet biztosít" - írták, jelezve: "rendkívüli esemény nélkül telt az este Felsőzsolcán".
A főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint hétfő délután arról kaptak bejelentés, hogy Felsőzsolcán egy könnyebb sérüléssel járó közúti közlekedési balesetnél a segítségnyújtási szándékkal megálló személyautóban ülő két férfit megtámadták.
A rendőrség közlése szerint az ügy előzménye az volt, hogy a kocsi elsodort egy kétéves kisfiút. A hozzátartozók - miután a balesetet észlelték - betörték az autó jobb első ablaküvegét, és a jármű utasát, egy 23 éves férfit megpróbálták kihúzni a járműből. Az autó 22 éves vezetője a támadás miatt elhajtott a helyszínről a néhány utcára lévő lakására.
A balesetben elsodort kisfiút a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték, ahol a horzsolásos sérüléseket szenvedett gyermeket ellátták, majd hazaengedték.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 20. 11:00, hétfő | Kék hírek
Agresszíven viselkedett egy csornai benzinkúton - Videó
Meghökkentő jelenet zajlott egy csornai benzinkúton.
2026. Július 12. 14:00, vasárnap | Kék hírek
Megtalálták az igazoltató rendőrt elgázoló sofőrt
Megtalálták azt a férfit, aki csütörtökön elgázolt egy igazoltató rendőrt, majd megállás nélkül elhajtott - közölte szombaton a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
2026. Július 11. 12:00, szombat | Kék hírek
Letartóztattak egy doktornőt, aki megölhetett egy embert a Szent János Kórházban
A Tények információi szerint emberölés történhetett a Szent János Kórházban, az ügyben egy 32 éves orvosnőt gyanúsítanak
