Városlista
2024. június 2, vasárnap - Anita, Kármen

Hírek

2012. Augusztus 22. 13:16, szerda | Kék hírek
Forrás: MTI

Ceglédi konfliktus - Tényfeltáró vizsgálatot rendelt el országos rendőrfőkapitány

Ceglédi konfliktus - Tényfeltáró vizsgálatot rendelt el országos rendőrfőkapitány

Tényfeltáró vizsgálatot rendelt a Cegléden történt rendőri intézkedéssel kapcsolatban Hatala József országos rendőrfőkapitány.

Garamvölgyi László elmondta: a vizsgálat célja annak megállapítása, hogy az intézkedés során történt-e szakmai mulasztás.
A dandártábornok hangsúlyozta: a vizsgálat, amelyet 10 nap alatt kell lefolytatni, nem konkrét személy ellen irányul, hanem az ORFK szakemberei áttekintik az intézkedéssel kapcsolatban készült rendőri jelentéseket, dokumentumokat, majd ezek elemzése után jelentést készítenek a főkapitánynak a megállapításokról.
Garamvölgyi László megjegyezte, legutóbb az ozorai fesztiválként ismert rendezvényre vonatkozóan készült országos rendőr-főkapitányi vizsgálat, amely az esemény biztosításának előkészítésében, tervezésében és a biztosítás végrehajtásában több szakmai hiányosságot is megállapított.
Cegléden vasárnap este mintegy 400-an gyűltek össze a Pest megyei város külterületének néhány utcájában, a többi között a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai, illetve szimpatizánsai. Miután feszülté vált a helyzet helyi romák és nem romák között, a környék romák lakta házait mintegy 70-80 rendőr zárta el az összegyűltektől.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi közlése szerint szombat este érkezett bejelentés, hogy egy 20-30 fős csoport Cegléd belterületén hangoskodással, félelemkeltő módon zavarja a helyiek nyugalmát. A rendőrök nem találták a helyszínen a bejelentésekben szereplő csoport tagjait. Az eset kapcsán csoportos garázdaság miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen.
Hétfő hajnalban tíz roma szervezet közös állásfoglalásban ítélte el a Cegléden kialakult helyzetet. Az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció közleményükben elfogadhatatlannak nevezték a történteket, míg a Jobbik köszönetét fejezte ki - ahogy fogalmaztak - a ceglédi összefogásért és közölte, ha a rendőrség nem képes eleget tenni a feladatának, akkor a magyarság önvédelmi szerveződései a társadalom természetes immunreakciójaként hathatós választ fognak adni a bűnözés kihívásaira.
Földi László (Fidesz-KDNP) polgármester hétfőn az MTI-nek azt mondta: körülbelül három hete elterjedt egy hír, miszerint ő negyven roma családot akar beköltöztetni a vegyes lakosságú külvárosba. Ezt az álinformációt fújhatták fel egyesek, de az is lehet, hogy a magyar-roma összefogást jelképező, a Szűcs-telepen felavatott pihenőpark, illetve az ott felállított kereszt "csípi" egyesek szemét.
A településvezető szerint "nem akkora a gond Cegléden, mint amekkorára felfújták". Hangsúlyozta: a kifogásolható életvitelt folytató városlakókat csakis a jogszabályok betartásával lehet a helyes útra terelni.
A konfliktus előzményeiről szólva a Pest megyei város utcáiban összegyűltek az MTI munkatársának azt mondták: az utóbbi időben megszaporodott - szerintük romák által elkövetett - lopások miatt kérték az Új Magyar Gárda segítségét. Állításuk szerint szombat este "rendfenntartó sétára" indultak a Kékkő utca térségében, amikor mintegy 80, kerti szerszámokkal, kardokkal és egyéb szúró-, illetve vágóeszközzel felfegyverkezett roma rontott rá a 15-20 "járőrözőre".

Címkék: Rendőrség-jog

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 28. 14:00, kedd | Kék hírek

Kiásta az iszapot a saját területén, megsértette a hulladékgazdálkodás rendjét

Egy 65 éves ercsi lakos 2023 májusában az egyik zánkai, közvetlen Balaton-parti ingatlanon engedély nélkül gépi földmunkavégzést folytatott.

2024. Május 28. 10:32, kedd | Kék hírek

Fegyvereket és több ezer lőszert találtak egy albán férfinál Röszkénél

Géppisztolyokat, pisztolyokat és több ezer lőszert próbált meg Magyarországra csempészni egy albán férfi, az ügyészség indítványozta a letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője.

2024. Május 28. 08:06, kedd | Kék hírek

Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: megtalálták az utolsó áldozat holttestét

Verőce térségében találták meg hétfőn a település közelében több mint egy hete történt hajóbaleset hetedik, utolsó áldozatának, a 18 éves Daniellának a holttestét

2024. Május 26. 09:06, vasárnap | Kék hírek

Főügyészség: szülei után egy rendőrt is meg akart ölni a pénteken elfogott férfi

Elfogásakor a vele szemben intézkedő rendőrt is meg akarta ölni az a férfi, aki május 24-dikét megelőző napokban megölte idős szüleit Budapesten, IV. kerületi lakásukban