Hírek
2013. Június 04. 10:55, kedd |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Botránykönyv készülhet Détár és Rékasi életéből?

Vajon mennyit hoz a konyhára a színészpár válása?
Stohl András börtönbüntetése után annak idején jelentősen megnőtt az érdeklődés a Nemzeti Színház azon darabjai iránt, amelyikben a színész-műsorvezető játszott. Úgy tűnik, most a József Attila színház is profitálhat Détár Enikő és Rékasi Károly válásából.
A hírek szerint máris többen szeretnének jegyet venni a Rózsák háborúja című darabra, amióta kiderült, hogy Détár Enikő és Rékasi Károly kapcsolata válságba került. A színházban leszögezték, ők nem építettek erre a helyzetre, ami történt, az természetesen a véletlennek köszönhető. S bár lehet, hogy a teátrum vezetése valóban nem apellált erre, de a korábbi tapasztalatok miatt mindenképpen számítani lehetett hasonló dologra.
Annak idején például Stohl András körül alakult ki hasonló helyzet. Miután a színészt kiengedték a börtönből, a Nemzeti Színház jegypénztárát megrohamozták a kíváncsiskodók, mindenki azokra a darabokra volt kíváncsi, amelyekben a színész-műsorvezető szerepelt.
– Szerettünk volna bejutni a Nemzetibe valamelyik előadásra, amelyikben Stohl András szerepelt, de már nem volt jegy. Ezután valaki azt javasolta, előadás előtt menjünk el a színháthoz, mert ott feketén biztos árulnak majd belépőt. Végül tényleg egy jegyüzértől kaptunk jegyet, igaz dupla áron, de megérte – mesélte annak idején egy néző.
Azt nem tudni, hogy végül a Nemzetinek mekkora plusz bevételt hozott Stohl András, hiszen hivatalosan sosem verték nagydobra, de nyilván nem jártak vele rosszul, mint ahogyan Détár Enikőékkel sem a József Attila színház.
Vagy gondoljunk csak Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán válására. Azt a helyzetet is sokan kihasználták, egyesek csak azért váltottak jegyet az előadásaikra, hogy megnézzék, milyen állapotban vannak, hogyan dolgoznak együtt.
A színházhoz értők azt mondják, egyáltalán nem kizárt, hogy hamarosan a József Attila Színház környékén is megjelennek a jegyüzérek, hogy hasznot húzzanak a két színész válásából. Egyesek szerint azon sem lehetne csodálkozni, ha hamarosan a polcokra kerülne a két sztár házasságát taglaló könyv, ami szintén nagy üzleti fogás lenne.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 14. 07:50, hétfő | Bulvár
Nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Szegeden
Koncerteket, mesterkurzusok, szakmai előadások is szerepelnek a csütörtökön kezdődő 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2025. Április 13. 10:35, vasárnap | Bulvár
Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését
Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését - közölte HUNOR - Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Április 11. 07:47, péntek | Bulvár
A Prada olasz luxuscikk gyártó megvásárolja a Versace divatcéget
A Prada olasz luxuscikk gyártó csoport 1,25 milliárd euróért megvásárolja a Versace divatcéget a Capri Holdings vállalattól - közölte a Prada a honlapján közzétett közleményében csütörtökön.
2025. Április 10. 07:12, csütörtök | Bulvár
Április végén rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig fesztivált Veszprémben
Április 24. és 27. között rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját Veszprémben.