Hírek
2020. Február 20. 18:04, csütörtök |
Életmód
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Az új koronavírus az influenzához hasonlóan terjed
Új koronavírus-fertőzött betegek orr- és garatváladékának mintáit vizsgálva kínai kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a Covid-19 vírus inkább az influenzához hasonlóan viselkedik és nem úgy,
mint az azonos családba tartozó SARS-vírus, ezért jóval könnyebben terjed a korábban feltételezettnél.
Egy esetben arra is felfigyeltek a kutatók, hogy bár a betegnek nem voltak tünetei, a vírus jelen volt a szervezetében, ami megerősíti azt, hogy a betegség jellemző tüneteit nem mutató emberek is terjeszthetik az új koronavírust.
Bár a New England Journal of Medicine című tudományos folyóiratban szerdán közzétett eredményeikről a szakemberek hangsúlyozzák, hogy azok előzetesek, tanulmányuk új bizonyítékkal szolgál arra, hogy az új koronavírus, amely már több mint 2100 halálos áldozatot követelt Kínában, nem olyan, mint a koronavíruscsalád más tagjai.
A kutatók Kanton tartományban vizsgálták meg 18 beteg szervezetében a koronavírus mennyiségét. Bár a betegség tüneteit nem mutatta, egy beteg orrában és garatában mérsékelt mennyiségű vírust találtak. A másik 17 beteg esetében kimutatták, hogy a vírus szaporodott rögtön azután, hogy az első tünetek megjelentek. Amikor az orrban több vírus van jelen, mint a garatban, az inkább az influenzához hasonlít, mint a SARS-vírushoz – írták a szakemberek.
A tünetet nem mutató beteg esetében is hasonló mintázatot mutattak ki. „Ez azt mutatja, hogy vírus a felső légúti szervekből terjed, és tünetmentesen is terjeszthetik emberek” – magyarázta Gregory Poland, a rochesteri Mayo Klinika virológusa, oltóanyagkutatója, aki nem vett részt a tanulmányban.
A SARS-vírussal szemben – amely mélyen az alsó légutakban okoz fertőzéseket és tüdőgyulladást - a Covid-19 úgy tűnik, hogy mind a felső, mind az alsó légutakban jelen van. Ezért lehet képes nemcsak súlyos tüdőgyulladást okozni, hanem az influenzához vagy a náthához hasonlóan könnyebben terjedni.
„Ez a vírus jóval inkább képes emberek között terjedni, mint más új koronavírus. Ez az influenzavírus terjedéséhez hasonló” – erősítette meg Kristian Andersen, a La Jolla-i Scripps Kutatóközpont immunológusa.
A kutatók szerint ezért más megközelítés szükséges a megfékezéséhez, mint amit alkalmaztak a SARS-járvány esetén.
Amerikai kutatók felvázolták az új koronavírus egyik kulcsfehérjéjének a háromdimenziós atomméretű szerkezetét, ami áttörést jelenthet a vírus elleni oltóanyag, terápiás antitestek fejlesztésében, a betegség diagnosztizálásában.
A Science című tudományos folyóirat honlapján bemutatott tanulmányukban az Texasi Egyetem és az Amerikai Nemzeti Egészségvédelmi Intézet kutatói kriogenikus elektronmikroszkóppal térképezték fel a Covid-19 tüskés fehérjéjét a után, hogy kínai kutatóktól megkapták a vírus genomjának szekvenciáját.
A kutatók azt találták, hogy a Covid-2019 új koronavírus a SARS-vírussal azonos ACE2 receptorhoz kötődik, de az új koronavírus esetében az ACE2 kötődése tízszer, hússzor magasabb, mint a SARS-vírus esetében. Ez adhat magyarázatot az új koronavírus emberek közötti könnyebb terjedésére – magyarázta Jaso McLellan, az egyetem professzora, a tanulmány vezetőszerzője.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 28. 16:00, szombat | Életmód
Elindult a református templomokat és műemlékeket bemutató Református Digitális Épített Örökségtár
Elindult a Református Digitális Épített Örökségtár, az új, online adatbázis a református templomok és műemlékek bemutatását tűzte ki célul - közölték az örökségtár készítői pénteken az MTI-vel.
2026. Február 28. 15:00, szombat | Életmód
Szallas.hu: tavasszal Budapest, Hajdúszoboszló és Eger a belföldi utazók kedvence
Tavasszal Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, nyáron pedig Siófok, Hajdúszoboszló és Gyula lehet a belföldi utazók leggyakoribb választása - közölte a Szallas.hu portál előfoglalási adatai alapján pénteken az MTI-vel.
2026. Február 28. 08:44, szombat | Életmód
Pop-up kiállítás nyílt a Korda György-Balázs Klári művészházaspárról a Magyar Zene Házában
Pop-up kiállítás nyílt a Korda György-Balázs Klári művészházaspárról Onstage/Backstage címmel pénteken a Magyar Zene Háza Popkulturális Klubkönyvtárában.
