Hírek
2018. Április 14. 19:05, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Az örömről és 1968-ról szól idén a Mediawave
Több mint negyven koncert, száznál is több film és egyedi közösségi programok várják a 28. Tartóshullám Mediawave Együttlét látogatóit április 27-től a komáromi Monostori Erődben - közölték a szervezők az MTI-vel.
Az ország egyik legszínesebb összművészeti fesztiváljának két fő témája idén az öröm és 1968 szellemisége. A résztvevők közösen gondolják tovább az öröm megnyilvánulásait a különböző művészeti ágakban, így a nem csak a film és a zene, hanem az irodalom is beköltözik az erődbe.
A nosztalgiát ébresztő 1968-as témakör aktualitását az időszak óta eltelt ötven év adta, illetve az az erő, ami egy máig ható művészeti látásmódot és lendületet mentett át a korabeli szabad, rebellis szellemből - mondta Durst György, a Mediawave Alapítvány elnöke.
Május 1-ig közönség több mint negyven vetítés során száznál is több filmet láthat a világ összes tájáról. A szervezők a hagyományos vetítések mellett közösségi mozival is készülnek. A néző a filmeket kísérő esemény résztvevője lehet, jobban beleélheti magát a mozgókép világába.
Ilyen esemény követi majd például a Szovjet hippik című észt dokumentumfilmet, amely után a kor szellemét idéző "hippitalálkozó" elevenedik meg a helyszínen.
A hazai zenészvilág számos képviselője is részt vesz a Mediawave-en, ott lesz Ferenczi György és a Rackajam, Grencsó István, Geröly Tamás is. Hallhatjuk többek közt a Fláre Beás Bandet, a Csallóközi Néptáncegyüttest, valamint Taraf de Akácfa zenekart.
A tavalyi sikeres szereplés után idén is fellép a magyar, mongol és orosz tagokból álló DzsinnKalaDzsi, akik április 28-tól 30-ig többször is játszanak az erődben, majd hagyományos mongol asztallal várják a közönséget.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld
Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak
Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. Július 22. 14:00, szerda | Belföld
Forsthoffer Ágnes: azon dolgozom, hogy kevesebb legyen az indulat és több a kölcsönös tisztelet
Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend előtt beszélt az Országgyűlés ülésén.
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot
A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet
