Hírek
2017. Szeptember 12. 05:01, kedd |
Belföld
Forrás: mti
A Tescónál október elején folytatódnak a tárgyalások

A Tescónál október elején folytatódnak a tárgyalások a sztrájk-követelésekről, a szakszervezetek addig nem szerveznek munkabeszüntetést.
Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) elnöke a hétfőn az MTI-nek elmondta: a Tesco Global Áruházak Zrt. vezetése, valamint a cégnél működő két munkavállalói érdekképviselet, a KDFSZ és a KASZ (Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete) képviselői október 2-án folytatják az egyeztetést.
Ezt az információt a Tesco is megerősítette hétfői közleményében. Pártos Zsolt ügyvezető igazgatója kijelentette: továbbra is mindent megtesznek, hogy hosszú távon fenntartható megoldást találjanak a kollégák által jelzett problémákra.
A szakszervezeti vezető az MTI-nek elmondta: arra kérték a Tescót, hogy szeptember 25-ig juttasson el a szakszervezeteknek egy olyan jelentést, amelyben a munkáltató tételesen beszámol a dolgozói létszámról az egyes áruházakra és munkaterületekre lebontva, valamint, hogy a cég álláspontja szerint hol van szükség létszámbővítésre.
Bubenkó Csaba követeléseik közül kiemelte a 25 százalékos béremelést, a 15 százalékos létszámbővítést és a cégnél régóta dolgozó munkavállalók megbecsülését. A bérkövetelésről kifejtette, hogy a szakszervezetek a 2016. évi tescós bérek 25 százalékos emelkedését tartják szükségesnek, hogy a legalacsonyabb keresetű dolgozók fizetése is érje el a bruttó 180 ezer forintot.
A KDFSZ elnöke hangsúlyozta: a sztrájk lehetősége továbbra is fennáll, a sztrájkbizottságok működnek, de a szakszervezetek megállapodtak, hogy amíg zajlanak az egyeztetések, október 2-ig nem szerveznek munkabeszüntetést.
Karsai Zoltán, a KASZ sztrájkbizottságának elnöke az MTI érdeklődésére mindezt megerősítve arról tájékoztatott, hogy a Tescónál működő szakszervezetek vezetőivel egyeztet majd szerdán videokonferencia formájában a Tesco közép-európai vezérigazgatója, aki Nagy-Britanniában a Tesco igazgatóságának is a tagja. A tárgyalás a magyarországi helyzet pontos bemutatatását szolgálja - jelezte.
Közölte: a KASZ, a KDFSZ és a munkáltató képviselői munkacsoportot alakítanak a múlt péntek-szombati sztrájk során kialakult - elenyésző számú - konfliktus vizsgálatára.
Karsai Zoltán tájékoztatása szerint mintegy 4000-5000 Tesco dolgozó vett részt a munkabeszüntetésben, amely pénteken 16 órától 24 óráig, majd szombaton 10 órától 24 óráig tartott.
A Tescónál a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének 2500, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének pedig mintegy 1000 tagja van.
A Tesco Magyarországon 206 üzlettel rendelkezik, ebből 112 hipermarket. A cég mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 18. 09:47, péntek | Belföld
ÉKM: jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése
Jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése, a beruházás az elmúlt 100 év legjelentősebb budapesti vasútfejlesztése
2025. Április 18. 09:46, péntek | Belföld
NAV: érdemes minél előbb kiegészíteni bevallásukat azoknak, akiknek visszajár adó
2025. Április 18. 09:45, péntek | Belföld
Meteorológia: Mezőkovácsházán 30,6 Celsius-fok volt csütörtök délután
Csütörtökön először haladta meg a hőmérséklet Magyarországon ebben az évben a 30 Celsius-fokot - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
2025. Április 18. 09:44, péntek | Belföld
Kora nyárias időjárás várható a húsvéti hosszú hétvégén
Nagypénteken még több hullámban várható zápor, zivatar és a hőmérséklet is kissé visszaesik, de ezt követően nagyrészt napos, kora nyárias idő várható a húsvéti hosszú hétvégén, 20-26 Celsius-fok feletti maximumokkal