Hírek
2015. November 05. 07:35, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI - fotó:illusztráció
A szíriai kormány hasznot húz az erőszakos eltüntetésekből
A szíriai kormány egy szövevényes feketepiacon keresztül hasznot húz az országban elkövetett, emberiesség elleni bűntettnek számító erőszakos eltüntetésekből
- közölte az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet csütörtökön közzétett jelentésében.
Az AI szerint Szíriában az erőszakos eltüntetés széles körű és szisztematikus gyakorlattá vált, amit az is jelez, hogy a Szíriai Emberi Jogi Hálózat 2011 óta legalább 65 ezer eltűnést dokumentált, ebből 58 ezer fő volt civil. Az elrabolt áldozatokat általában túlzsúfolt zárkákban tartják fogva megdöbbentő körülmények között, a világtól elzárva. Sokan halnak meg kezeletlen betegségek, kínzás és törvénytelen kivégzések következtében - közölte a jogvédő szervezet.
A jelentés azt írta: az erőszakos eltüntetések táptalajt teremtettek olyan feketepiac számára, amelyben közvetítők és alkuszok néhány száztól több tízezer dollárig terjedő összegeket szednek be kétségbeesett családtagoktól, akik szeretteik hollétéről szeretnének valamit megtudni.
Egy damaszkuszi ügyvéd azt mondta az AI-nek, hogy az érintettek a rezsim fejősteheneivé váltak, olyan pénzforrássá, amire az állam már nagyban támaszkodik. Mások arról számoltak be, hogy vannak olyan családok, amelyek eladták vagyontárgyaikat vagy az egész életük során összespórolt pénzüket áldozták arra, hogy megfizessék a kenőpénzeket, csak hogy valamit megtudjanak rokonaik sorsáról, gyakran csupán hamis információkért cserébe.
Az eltűntek között vannak a kormányt békésen bíráló személyek, köztük tüntetők, emberi jogi aktivisták, újságírók, orvosok és humanitárius dolgozók is. Mások azért váltak célponttá, mert vagy a kormányhoz való hűtlenséggel vádolták őket, vagy mert a hatóságok így akarták kézre keríteni rokonaikat - írta az AI.
"A kormány által elkövetett erőszakos eltüntetések jelensége a civil lakosság ellen irányuló, hideg fejjel kiszámított, kiterjedt támadás része (...) Amellett, hogy életeket tesznek tönkre, az eltüntetések egy vesztegetéseken alapuló feketegazdaságot is táplálnak, ahol a szeretteiket elvesztő családok szenvedéseivel kereskednek (...) Az ENSZ-nek azonnal a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészi hivatala elé kell utalnia a Szíriában kialakult helyzet ügyét, és olyan célzott szankciókat kell bevezetnie, mint például a számlák befagyasztása, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon a hatóságokra az erőszakos eltüntetések beszüntetése érdekében" - hangsúlyozta Philip Luther, az AI közel-keleti és észak-afrikai igazgatója.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 16:00, hétfő | Külföld
Gyorsuló tengerszint-emelkedés fenyegeti Dubrovnik óvárosát
A tengerszint emelkedése az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás lehet a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban
2026. Február 23. 11:00, hétfő | Külföld
Robert Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt
A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást.
2026. Február 23. 10:00, hétfő | Külföld
Lelőttek egy fegyveres behatolót Donald Trump floridai otthonának őrzött területén
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
2026. Február 22. 13:00, vasárnap | Külföld
Az amerikai elnök 10-ről 15 százalékra emeli a globális vámtarifát
Az amerikai elnök közölte szombaton, hogy az előző nap bejelentett 10-ről 15 százalékra emeli az új globális vámtételt.
