Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2017. Szeptember 09. 05:00, szombat | Életmód
Forrás: mti

A hurrikánok átmérője akár 1200 kilométer is lehet

A hurrikánok átmérője akár 1200 kilométer is lehet

A hurrikánok átmérője akár 1200 kilométer is lehet, ha Magyarország felett elterülne, teljesen befedné az ország területét - mondta Juhász Árpád geológus az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.

A tudós a műsorban kiemelte: az örvénylő rendszer úgy megy, akár a búgócsiga. Meg lehet adni egy pásztát, azaz sávot, hogy merre fog haladni, de hogy ezen belül 200 kilométerre jobbra, vagy balra tér el, azt nagyon nehéz előre megítélni. Ahol például az Irma mindent letarolt, ott a szigetek maguk is kanyarodnak, és fokozatosan térülnek el az észak-dél tengelytől nyugat felé. Így érnek a Nagy-Antillákhoz és Kubához, onnan pedig már csak egy ugrás Florida déli csücske. Ezt a pásztát lehet kijelölni, de hogy a szigetek közül a hurrikán pontosan melyiket éri el, azt nem lehetett előre pontosan tudni - tette hozzá.

Tájfunok, hurrikánok, mióta világ a világ, mindig voltak, és mindig pusztítottak - hangsúlyozta Juhász Árpád, hozzáfűzve: a Mexikói-öböl környékét és a Karibi-szigeteket számtalanszor érte már ilyen természeti csapás. Véleménye szerint ezeken a kis szigeteken a védett bunkerek építése lehet megoldás, hiszen ezek nem magas szigetek, esetenként csak pár méterre emelkednek a tengerszint fölé. A Harvey pusztításával kapcsolatban elmondta: ez abban volt kicsit más, hogy nem annyira a szél, hanem a hurrikánnal érkező hatalmas víztömeg okozott gondot.

Hozzátette: idén olyan mértékig felmelegedett az Atlanti-óceán vize (26,5-27 Celsius fokra) az Egyenlítőhöz közel lévő régióban, hogy ez felerősíti a párolgást. Vannak hidegebb évek, amikor ennyire nem melegszik föl, akkor kevesebb hurrikán vagy tájfun jelentkezik - mutatott rá.

Címkék: hurrikán

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 07:13, kedd | Életmód

Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB

Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.

2025. December 02. 07:04, kedd | Életmód

A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten

A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe - hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918-1919-es szerepvállalásáról szólt.

2025. December 01. 07:25, hétfő | Életmód

Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata

Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata, ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak

2025. December 01. 07:18, hétfő | Életmód

Advent - Lévai Anikó: erős közösség vesz körül bennünket

Erős közösség vesz körül bennünket - mondta Lévai Anikó jószolgálati nagykövet az Ökumenikus Segélyszervezet adventi országos adománygyűjtő akcióját népszerűsítő sajtótájékoztatón Budapesten, advent első vasárnapján.