Hírek
2021. Június 16. 08:38, szerda |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
A hétvégén indul a Nemzeti Vágta idei versenysorozata
A hétvégén indul a Nemzeti Vágta idei versenysorozata, amelyhez két új helyszín, Iván és Csemő is csatlakozik.
A magyarság lovas hagyományokra épülő, hagyományőrző fesztiváljának döntője október 2-3-án lesz a fővárosi Hősök terén.
"A Nemzeti Vágta és a lovassport a pandémia miatt hozott szabályok betartása mellett is szinte valamennyi eseményét meg tudta rendezni. Tavaly zárt kapuk mögött volt vágta, idén minimális korlátozásokkal, közönség előtt szeretnénk visszatérni a régi hangulathoz" - mondta Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón a Nemzeti Lovardában.
Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató kiemelte: a Vajdasági Vágtával június 19-én indulnak és szeptember 18-án a Hevesi Vágtával zárulnak az elővágták, négy határon túli magyar település részvételével. A Székely Vágtát június 26-án tartják meg Sepsiszentgyörgyön zárt kapuk mögött, az Iváni Vágta július 3-án, az érdi július 18-án, a csemői július 24-én, a vácdukai július 31-én lesz. A borsodi Hernádkakon augusztus 7-én, a baranyai Szentlőrincen augusztus 8-án tartják az előfutamokat. A felvidéki vágta augusztus 15-én Dunaszerdahelyen, a hortobágyi augusztus 20-án, a muravidéki augusztus 21-én Lendván lesz, a Festetics Vágtát augusztus 22-én tartják Gyenesdiáson, a Hírős Vágtát augusztus 28-án Kecskeméten, a Viharsarki Vágtát pedig szeptember 11-én Sarkadon.
"A győztes idén is 5 millió forintot kap, a döntőn és néhány elővágtán újra lesz Kishuszár Vágta, kocsitoló verseny, valamint jótékonysági sztárfutam, utóbbin Nagy Ervin, Barabás Kiss Zoltán, Sipos Imre és Bács Péter színész ül lóra, egy állatjóléti alapítványt segítve" - sorolta a versenyigazgató.
A Nemzeti Vágta összdíjazása 11,6 millió forint, minden elő- és középfutam győztes nevezője 300 ezer forintot, a döntő 2. helyezettjének nevezője 1 millió forintot, a 3. helyezett nevezője 500 ezer forintot kap.
Az előválogatókra idén hatvan település tud kvalifikálni, és huszonöt település küldheti el kishuszárját a Hősök terére. A verseny távja az előfutamokban 2,5 kör, mintegy 1100 méter, a középfutamokban és a döntőkben 3,5 kör, azaz 1540 méter. A versenypálya talaja homok granulátum. A lovasok 18. életévüket betöltött magyar állampolgárok vagy határon túli magyar nemzetiségű személyek lehetnek, amennyiben 2015. december 31. előtt rendelkeztek hivatalos licensszel, nem nyertek tíz síkversenynél többet, illetve 2016. január 1. óta nem volt egynél több hivatalos galopp síkverseny győzelmük. A nevező lovasok bármilyen fajtájú és nemű, ötéves vagy idősebb lóval indulhatnak.
Az októberi döntőben a tizenkét ötfős előfutamból a győztesek, valamint az utánuk következő tizenhárom legjobb időt produkáló lovas jut a középfutamba. Az öt középfutamból a győztesek kerülnek a fináléba.
A Nemzeti Vágta stratégiai médiapartnere az MTVA.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 22. 12:00, péntek | Belföld
Gajdos László: nem érkezik több azbeszt tartalmú kőzet Ausztriából
Péntektől leállítja az azbeszt tartalmú kőzet Magyarországra irányuló értékesítését az osztrák cég - közölte az élő környezetért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2026. Május 22. 09:00, péntek | Belföld
Napos, száraz, nyáriasan meleg idő várható a pünkösdi hosszú hétvégén
Napos, száraz, nyáriasan meleg idő várható a pünkösdi hosszú hétvégén, a csúcshőmérséklet a 30 Celsius-fokot is megközelítheti. A szél többfelé lesz élénk, olykor erős
2026. Május 22. 07:10, péntek | Belföld
Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról
2026. Május 21. 15:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: újjáépül a lengyel-magyar barátság a közlekedésben is
Újjáépítik a lengyel-magyar barátságot a közlekedésben is - írta közösségi oldalán a közlekedési és beruházási miniszter szerdán, miután tárgyalt Dariusz Klimczak lengyel infrastruktúráért felelős miniszterrel.
