Hírek
2025. Augusztus 13. 07:24, szerda |
Sport
Forrás: MTI
A BL kapujában a Fradi
Robbie Keane vezetőedzője elsősorban a jó védekezésben és a csapategységben látta a Ferencváros 3-0-s győzelmének és továbbjutásának kulcsát hazai pályán a bolgár Ludogorec ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágóján.
"A hangulattal nem volt probléma, a játékosok ebből merítettek erőt, remélhetőleg szombaton a Puskás Akadémia ellen is hasonlóra számíthatunk, mert ez egyfajta drog a futballban dolgozóknak. Minél többet szeretnénk belőle" - dicsérte a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón az ír szakember a közönséget, amely szerinte plusz energiát adott a csapatának.
Keane kitért az első húsz-huszonöt percre is, amikor a Ludogorec veszélyesen támadott, gólt is szerzett, de les miatt a játékvezető érvénytelenítette a találatot.
"Volt egy olyan érzésem, hogy ez a mérkőzés más lesz, mint a múlt heti.
És bejött, mert az ellenfél nem kivárásra játszott, hanem egyből gólt akart szerezni. Kellett némi idő, mire összekaptuk magunkat, és rendeztük a védekezésünket. Ezen a szinten egyetlen párharc sem könnyű, de ha kapott gól nélkül képesek vagyunk lehozni egy ilyen mérkőzést, akkor nem lehet gond" – fogalmazott a 45 éves tréner.
A három gól és a három gólpassz kizárólag magyar játékosokhoz fűződik, Varga Barnabás duplájánál Ötvös Bence és Gruber Zsombor szolgálta ki a válogatott támadót, míg Szalai Gábor fejes góljánál Tóth Alex ívelt pontosan a belső védőnek. Erről is beszélt Keane a sajtótájékoztatón.
"A cserejátékosaimnak rendszeresen elmondom, hogy ha pályára lépnek, hozzanak változást a mérkőzésben.
Ezt meg is valósították, mert nemcsak Gruber Zsombor tette hozzá a magáét a győzelemhez, hanem Kristoffer Zachariassen és Habib Maiga is. Ez a csapategység dicsérete is, mert mindenki hozzátett valamit a továbbjutáshoz" - zárta értékelését Keane.
A háromgólos vereség és a kiesés után a Ludogorec portugál vezetőedzője, Rui Mota szomorúan beszélt, mert szerinte nem igazságos eredmény született:
"Néha a futball nem igazságos, mint most sem. Az első kapott gólig uraltuk a mérkőzést, helyzeteink voltak, de később a játékvezető is hibázott, egy tizenegyest nem kaptunk meg. Játékosaim minden dicséretet megérdemelnek, csak sajnos nem mindig a jobb csapat jut tovább."
Győzelmével a Ferencváros négy év után jutott el újra a Bajnokok Ligája rájátszásába, s már csak egy párharc megnyerése választja el attól, hogy a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján szerepeljen.
Hasonlóra 2020 őszén volt példa, de akkor még alapszakasz helyett csoportkörbe jutott a magyar bajnok.
A rájátszásban az azeri Qarabag ellen játszik Robbie Keane együttese, jövő héten kedden vagy szerdán a Groupama Arénában, egy héttel később pedig Bakuban. Ha az FTC nem jutna tovább a párharcból, akkor az Európa-liga főtábláján folytatja az ősszel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport
Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban
Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.
2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.
2026. Július 20. 07:36, hétfő | Sport
Vb-2026 - Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
